A VILÁG LEGFURCSÁBB SZILVESZTERI SZOKÁSAI

Törés-zúzás Dániában

A dánok egész évben gyűjtögetik a csorba, vagy használaton kívüli tányérokat azért, hogy az év utolsó napján ünnepélyesen hozzávághassák szomszédjukhoz. Úgy gondolják, minél több edényt csapnak valaki háza falához, annál szerencsésebb lesz az előtte álló év.

 

Ablakból repkedő bútorok Dél-Afrikában

A dán tányérhajigálás viszonylag szolidnak mondható a dél-afrikai szokásokhoz képest, itt ugyanis nem csak porcelánok repkednek a levegőben, hanem akár fotelek, szekrények és asztalok is. A megtisztulás egy módja ez, hiszen úgy gondolják, a megunt, elnyűtt bútorok kidobásával megszabadulnak a régi „rossztól”, így az újévet az új „jóval” kezdhetik.

 

Temetőlátogatás Chilében

A hagyományt állítólag 1995-ben kezdte egy család, akik átmásztak a kerítésen, hogy a családfő sírjánál köszönthessék az új esztendőt. Ezen dátum óta Talca város polgármestere minden év utolsó estéjén megnyitja a temető kapuit, a helyiek pedig örömmel özönlenek a sírok közé, ahol klasszikus zene és díszfények kíséretében, hajnalig tartó bulival búcsúztatják az óévet.

 

Sötétben elcsattanó csókok Bulgáriában

Bulgáriában az új év első perceiben lekapcsolják az összes villanyt, ezzel engednek szabad utat az újévi csókoknak. Ezt követően felvágják a meglepetéseket rejtő újévi tortát, melyben, ha valaki pénzérmét talál, gazdag évre számíthat.

Sokszínű alsóneműk Dél-Amerikában

Latin-Amerika országaiban egyáltalán nem mindegy, milyen színű alsóneműben lép az ember az új évbe, hiszen ennek színe határozza megt az elkövetkezendő évet. A hagyomány szerint a piros szerelmet, míg a sárga gazdagságot hoz. Ha év végén békére és harmóniára vágyunk, akkora fehér a jó választás szilveszter estére. Tehát az újévi fehérnemű színét alapvetően aszerint választják meg, hogy mit kívánnak vagy várnak el a következő évtől.

Kakas jósol Fehéroroszországban

December 31-én a hajadon fehérorosz lányok felsorakoznak és egy kis halom kukoricát helyeznek maguk elé. Akinek a kukoricájából először csipeget a kakas, az az új évben biztosan férjhez adatik.

Üres bőröndök Kolumbiában

Kolumbiában szilveszterkor érdekes szokásnak hódolnak a helyiek. Üres bőröndökkel sétálnak fel-alá az utcákon, abban a reményben, hogy azok majd az új évben új utazásokkal telnek meg.

A Corvin Hotelben bár nem készülünk a fentiekhez hasonló extrém ünnepléssel, de mindenképp igyekszünk méltóképp megünnepelni az új évet: szilveszter estéjén élőzenés gálavacsorával várjuk vendégeinket!

Még rendelkezünk szabad helyekkel, ajánlatunkért kattints IDE!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment