
CORVIN HOTEL, AHOL MEZTELEN EMBEREK MÁSZKÁLNAK A FOLYOSÓN?
Az 5 legbizarrabb kérdés, mellyel munkánk során eddig találkoztunk.
Szállodánk tematikáját és szolgáltatásait tekintve finoman szólva is eltér a megszokottól. Mivel kis hazánkban egyedülálló, hogy egy szálláshely kifejezetten a romantikát helyezi középpontba, így természetesen rengeteg válaszra váró kérdés felmerül az érdeklődők fejében, mely sokszor annak intim, személyes, netalántán kissé kínos jellege miatt sokáig megválaszolatlan marad. Szerencsére azonban vannak, akik nem félnek feltenni őket!

- Meztelen emberek mászkálnak a folyosón?
Nem, szerencsére még sosem találkoztunk meztelen vendéggel a folyosókon. Ahogyan egy normál szállodában, úgy nálunk is illik ruhát viselni a szobán kívül. Természetesen a szoba falai között minden vendégünk azt visel – vagy éppen nem visel – amit kedve tart.
- A szobába készített vibrátort vissza kell adni?
A romantikus hangulat fokozásához vendégeinknek lehetőségük van kényeztető kiegészítők megvásárlására. Ezeket bontatlan állapotban adjuk át, illetve készítjük a szobába és távozáskor mindenki hazaviheti, mintha csak a boltban vásárolta volna meg. Bár támogatjuk környezetünk védelmét, a hulladék csökkentését és az újrahasznosítást, ettől függetlenül intim játékszerekből kivétel nélkül mindenki újat kap, a véletlenül itt felejtetteket sem osztjuk ki újra.
- Lehet kukkolni masszázs közben?
Jó néhány meghökkentő kérdéssel találkozunk nap, mint nap és rutinszerű természetességgel beszélgetünk a bekészítendő vibrációs játékszerekről. Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy intim masszázsra van-e lehetőség , így ezen szinte már meg sem lepődünk. Azonban, amikor kedves érdeklődő kifejtette, hogy mindezt ráadásul úgy képzelte el, hogy párját mindeközben ő végig nézné is egy másik helyiségből kukkolva, bizony, hirtelen még a mi szavunk is elakadt. A kezdeti meglepettségünkből felocsúdva sajnos el kellett szomorítanunk vendégünket. Mi inkább a hagyományos, gyógyászati jellegű masszázsokat részesítjük előnyben, a masszázshelyiségben pedig csak a masszőr kolléga és 1 fő vendég tartózkodhat, ráadásul kukkolásra alkalmas felület sincs a falakon.
- Rendeznek swinger esteket?
Nem rendezünk ilyen eseményeket, szállodánkban a diszkrécióé és a kettesben töltött romantikus pillanatoké a főszerep, ehhez próbálunk biztosítani minden szükséges körülményt. Hasonló kérdés több formában felmerült már, többen érdeklődtek, hogy van-e lehetőség szobák közötti ismerkedésre vagy ennek hiányában tudunk-e meghívni „külsős vendégeket”. Sajnos – vagy nem sajnos -, minden ehhez hasonló kérdésre nemleges választ kell adnunk. A vendégek közötti kommunikáció nem tiltott, de az ennél közelebbi megismerkedés céljára szolgáló „klubhelyiségünk” nincs, sem olyan szobáink, melyek bármilyen csoportos tevékenység folytatására alkalmasak, maximum 2 fő számára biztosítjuk a szobákat. Külsős látogatókat sem tudunk fogadni, kizárólag foglalással rendelkező vendégeink vehetik igénybe szolgáltatásainkat. (A plusz szobatársak beszervezése pedig nem tartozik szolgáltatásaink közé…)
- Minden szoba ennyire durva?
Mivel a „durva” kifejezés igen sokrétű, ezzel együtt rendkívül szubjektív is, ezért erre a kérdésre sosem tudunk egyértelmű „igen” vagy „nem” választ adni. Igen, minden szobánk romantikus tematikájú, azonban nem, nem mindegyik ugyanannyira. Vagy talán helyesebb lenne azt mondani, nem mindegyik ugyanúgy. 13 teljesen különböző stílusú, hangulatú és berendezésű szobát alakítottunk ki (nézd meg őket ITT), hogy a visszafogott romantikusoktól a szenvedélyes szerelmeseken át mindenki megtalálja az igényeihez leginkább illőt. Persze egy-két extra kiegészítővel a legszolidabb szoba is lehet a legjátékosabb éjszaka tökéletes helyszíne…
Benned is merültek fel hasonló kérdések? Ne habozz feltenni őket! Kollégáink a nap 24 órájában állnak rendelkezésedre!
Telefon: +3630-599-5058
E-mail: info@corvin-hotel.hu

Gyula, Magyarország ékszerdoboza
A szállodából kilépve a sétáló utca közvetlen szomszédságában, mégis csendes, nyugodt kisutcában találjátok magatokat, mely autóval rendkívül könnyen megközelíthető, a tömegközlekedéssel érkezők számára is könnyű sétával elérhető és minden látnivaló karnyújtásnyi távolságra található.
A város önmagában is közkedvelt úti cél a kikapcsolódni vágyók körében, megannyi kulturális és szabadidős programot kínál az idelátogatók számára. A Gyulai Vár, az Almásy Kastély és az Erkel Ferenc Emlékház csak néhány a bakancslistás látnivalók közül, melyek megtekintése után mindenképp érdemes a Százéves Cukrászdában újratöltenetek energiaraktáraitokat. Az egész napos barangolást követően pedig mi sem eshetne jobban, mint a Várfürdő medencéiben kipihenni a fáradalmakat.

Ha a Corvin Hotelt választjátok, pároddal nem csupán kikapcsolódni indultok. Foglalásotok egyben a jegyetek egy különleges utazáshoz, melyről talán már sokszor ábrándoztatok, de még sosem volt lehetőségetek belevágni. Ha kedveseddel szeretnétek a szürke hétköznapokat a romantika színeivel feltölteni, válogassatok az élményekkel teli csomagajánlatok között vagy készítsétek el személyre szabott csomagotokat!